Beköszöntő

2009 augusztus 26. | Szerző: Aldonza

Régi zugolvasója vagyok az nlcafe blogjainak.
Ha felmegyek/jövök az internetre, akkor a friss hírek mellett a Nők Lapja oldala az első amit megnézek. És elsősorban a blogok miatt.
Jómagam a naplóírással úgy vagyok (mint a legtöbb dologgal az életemben), hogy jó lenne, jó lenne, nagy lendülettel el is kezdem néha, majd kezdeti lendületem kifulladtán elég hamar be is fejezem.
De itt elkezdeni is rettentő nehéz! Szerintem egy órája is van, hogy nekifogtam, regisztrálok. Kitöltöm a regisztrációs adatokat… Kiírja, hogy rövid a nevem. Pirosan világít a vezetéknév sora. Oké. Írok be hosszabbat. Nem fogok ki a problemagenerátoron, most azt jelzi, hogy a felhasználónév foglalt. Oké, írok mást. Persze foglalt az is. Kitalálok újat. Ez már megfelel, de kedves Rendszerünk most azt közli velem, hogy a megadott emilcímen már van felhasználójuk. Jé. Mondom. Nem is tudtam. De sebaj, ha már eddig kínlódtam, folytatom. Van nekem még emilem, beírom azt. Naná, hogy ez se jó neki.
Visszamegyek a főoldalra, volt ott valami jelszóemlékeztető. Beírom az email címem, nagy nehezen a beírandó kódot is. Megérkezik a várva várt üzenet, mely szerint a eredetileg elképzelt felhasználónevemmel regisztráltam én már ide, valamikor, régesrég.
Belépek. Blogom nincs is.
Úgy látszik akkor a lendületem nem élte túl a regisztrációt.
Vagy tán írogattam, aztán töröltem is?
Szoktam ilyet.
Ír, töröl.
Lép előre egyet, hátra kettőt. Aztán megáll.
Nem szeretek megállni. Úton lenni jó.
Sokszor nehéz elindulni.
Pedig annyira bennem a vágyódás új helyek, új dolgok iránt.

Na kérem, ez egy olyan magányterület, ami jó erősen be lett kerítve. Magam által nagyrészt, tudom.
Keresem a kaput.
De legalább ablakot…

Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből.
(Fodor Ákos: Sóhaj)