Újra itt

2009 szeptember 24. | Szerző: Aldonza |

 Nem írtam egy  ideig, nem igazán volt miről.
Most is úgy vagyok vele, hogy szeretnék írni, de nem nagyon van mit. Kb. mint amikor az ember nem éhes, csak úgy enne valamit…
Éhség nélkül enni, szomjúság nélkül inni, és igazi vágy nélkül
szeretkezni  – három főbűn, amit a nyugati ember minduntalan elkövet.
Nem tudom már hol olvastam ezt, de egyetértek a gondolattal.
Mentségemre szolgáljon hogy az ivás és a vágy terén nem nagyon vannak
kilengéseim.
Sőt, túl keveset is iszok, a harmadik élvezetről, vagy szükségletről meg inkább ne is beszéljünk…
Ugyanakkor mondanivaló nélkül beszélni simán lehetne a negyedik főbűnünk.
Na, akkor az éhség nélkül evéssel együtt ez a második amit elkövetek.
Bár a (szexuális)aszketizmust kiterjesztettem a étkezésre is, napok óta
náthás vagyok, de nagyon, amitől nem érzem az ételek ízét, így meg
inkább nem is eszek, mert minek.
Ebből is érzékelhető, hogy náthamentes időszakokban nem az éhség, hanem az étel-, az evés-, az ízek élvezete visz engem bűnbe…
Viszont… Ma reggel rá mertem állni a mérlegre, és másfél kilóval
könnyebb vagyok, mint amikor utoljára rá mertem állni… És ritkán
merek…
A múlt héten három napig egy továbbképzésen vettem részt, hotelben
teljes ellátással, étteremtől előadóteremig tartó mozgással,  utána
csak sejtéseim voltak a kilók számának gyarapodásáról.
Most viszont ettől a másfél kiló mínusztól már karcsúnak érzem magam, pedig nem ám…

Lelkileg meg elég labilissá váltam, attól tartok.

Gyermekem iskolájában volt egy rendezvény, amin nagyobb lányok
felléptek egy táncszámmal. Én meg elbőgtem magam, mert arra gondoltam,
hogy az én kislányom is ilyen ügyesen fog táncolni, ha kicsit nagyobb
lesz. Ugrálnak a csajok a hip-hop zenére, lüke anyukának meg folynak a
könnyei. Jól nézhetett ki.
Rosszul is alszom.

Amikor hazajöttem a továbbképzésről, elém jött a férjem. Aztán vele
kettesben az autóban azt éreztem, hogy ez nekem nem jó. Nem akarok vele
lenni. Nincs mit mondanom neki, és nem vagyok kíváncsi arra, amit ő
mond.
Nem tudom, hogyan lehet egy ilyen eltávolodáson változtatni. Vagy elviselni.
De legalább ha vele vagyok, a mondanivaló nélküli beszéd bűnét sem gyakorlom…
Most is befejezem. 🙂