Semmi
2010 március 13. | Szerző: Aldonza
Beillesztek ide egy beszélgetés részletet.
Magamnak. Magamért. Nem szabad elfelejtenem.
Arról írtam neki, hogy még mindig, ha beszélünk, előjön bennem a csalódottság, harag, kihasználtság érzése. Aztán bezártam az ablakot, ezért csak a folytatás van meg.
Én:
– olyanokat mondtál, amik igazi érzelemre utaltak
– és olyanokat tettél, amit az ember a kutyájával sem tesz meg
– ez jó hasonlat megint
– míg új volt a kutya,
– elviselted,
– kicsit szeretgetted is
– aztán meguntad
– kidobtad
– de még amikor kitetted az autóból,
– tudva, hogy neked nem kell már,
– hogy teher,
– akkor is a szemébe nézve azt mondtad neki, jó kutyám vagy, szeretlek
– és elhajtottál
– boldoguljon ahogy tud
– nem számít, hogy sokáig téged keresett
– hogy bízott benne, visszamész érte
– téged mindez nem érdekel
– s az sem, hogy egy idő után feladta,
– s aki segítő kezet nyújtana, már azt is hozzád hasonlónak nézi
– és már nem szeretni,
– csak harapni tud
– de neked mindez csak semmiség
– a kutya élete
– a tiédet nem érinti
– ez volt.
– Még annyit, hogy igen, van olyan, hogy megváltoznak emberek, helyzetek
– a kutya, akit addig szerettünk, nem fér már az életünkbe
– de akkor sem így kell végezni vele
– és ezt te is tudod
– kutyával, kígyóval, bogárral nem tetted volna meg
– csak egy idegen nővel, aki nem számított
— üzenete:
ez nem igaz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Én::
– hanem?
– akkor mit történt?
– szerinted?
– sose fogom megtudni
— üzenete:
de
Én:
– nem úgy néz ki
— üzenete:
vannak nálam
kb. még 10-15 perc
Aztán kivételesen nagyjából pontosan vissza is jött. Mondja, mennyire kíváncsi a gondolataimra. Én emlékeztetem, hogy épp az ő gondolatai következtek volna.
Várok, várok. Aztán közli, mennie kell.
Hasonló beszélgetések tucatjain túl csak én vagyok a hülye, hogy még szóba állok vele.
Napsütés
2009 november 13. | Szerző: Aldonza
Annyival derűsebbnek látszik most minden.
Az elmúlt napokkal kvázi gyökérkezelt engem . (Mondjuk gyökér is volt, szerintem.)
Kiölt belőlem minden érzést. (És reményt.)
Elengedtem.
Reggel még az arc is tetszett, amit a tükörben láttam.
Újra csillog a szemem.
Szabad vagyok.
2009 november 12. | Szerző: Aldonza
Legjobban az az érzés hiányzik, hogy van valahol valaki, aki szeret.
Jó volt rágondolni.
Bármi rossz történt, a férjemmel, munkahelyen, bárhol, ott volt bennem az a titok, hogy ő van nekem. Szeret, elfogad, sőt szépnek és okosnak lát. S ha épp nem is vagyok vele, majd találkozunk. Majd hozzábújhatok, átölel…
A gondolat, hogy van egy menedék. Vannak percek, pillanatok, amikor nem számít semmi rossz. Amikor megszűnik a világ. Csak ő van és én vagyok.
Szétpukkadt szappanbuborék.
2009 november 7. | Szerző: Aldonza
Most múlik pontosan,
Engedem had menjen
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen
nem vagy itt jó helyen
nem vagy való nekem
Villámlik mennydörög
nem lehet szerelem!
El ne felejtsem
2009 november 7. | Szerző: Aldonza
Úgy három héttel ezelőtt megkerestem őt – a férfit, akit szerettem, és akiről azt hittem szeret – munkaügyben.
Szükségem volt valamire, amiben a segítségét kértem. Nem szívességből, hanem korrektül, pénzért. De gyorsan kellett (volna) és benne megbíztam.
Megígérte, hogy egy hét alatt elrendezi. Számára egyszerűen teljesíthető, apró megrendelés vol ez. De az én munkahelyemnek nagyon fontos, több milliós veszteséget okozhat, ha nem lesz rendben a dolog. Mindezt elmondtam neki.
Három héttel ezelőtt.
Folyamatos határidőmódosítások után azt ígérte, pénteken, azaz tegnap délután hozza.
Olyan húszszor telefonáltam rá.
Nem vette fel.
Írtam három sms-t.
Nem válaszolt.
Ma reggel kerestem újra. Már aggódtam, nincs-e valami baja. Írtam is neki, hogy remélem jól van, mert félek, történt valami, különben csak nem viselkedne így.
Fél óra múlva érkezik a válasz: Nincs semmi baj, majd hétfőn viszem.
Hogyan lehet valaki ilyen? Tudta, hogy várom, és egy nyamvadt percet nem értem meg neki, hogy felhívjon, s elmondja, mégse ér ide.
Mindezt úgy, hogy még az egy héttel ezelőtti beszélgetésünkkor is azt mondta, szeret.
Nem akarom elfelejteni soha azt a csalódást, amit most érzek.
Az az ember, akit én szerettem, egész biztos, hogy nem is létezett.
Egy álom
2009 szeptember 24. | Szerző: Aldonza
Forgószél említi épp a blogjában a kisfiával kapcsolatos álmát.
Ezt olvasva hirtelen eszembe jutott mit is álmodtam ma.
Álmomban a lányom beteg lett. Úgy emlékszem köhögött, és bágyadt volt. Orvoshoz vittük. Aztán a rendelő valahogy kórházzá változott. Tömve volt beteg gyerekekkel. A mi gyermekorvosunk volt ott. Kicsit vizsgálódott, majd azt mondta, a lányom bolhás. Visszakérdeztem, de újra: nincs semmi baj, a gyerek egyszerűen bolhás. Én meg direktbe tök hangosan, hogy mindenki hallja ezt a képtelenséget: doktor úr, azt mondja, hogy az én lányom bolhás?! Ő újra megerősítette, sőt valami csípésnyomokat is mutatott a gyerek hátán.
Befektették egy kórházi kiságyba. Ott álltam mellette, körülöttünk a sok beteg gyerek. Akkor már örültem, hogy neki csak bolhái vannak, de szégyelltem magam, amiért – hála az előbbi kiabálásomnak – ezt mindenki tudja róla.
Fura érzés volt. Egyszerre megkönnyebbülés és szégyen.
Újra itt
2009 szeptember 24. | Szerző: Aldonza
Nem írtam egy ideig, nem igazán volt miről.
Most is úgy vagyok vele, hogy szeretnék írni, de nem nagyon van mit. Kb. mint amikor az ember nem éhes, csak úgy enne valamit…
Éhség nélkül enni, szomjúság nélkül inni, és igazi vágy nélkül
szeretkezni – három főbűn, amit a nyugati ember minduntalan elkövet.
Nem tudom már hol olvastam ezt, de egyetértek a gondolattal.
Mentségemre szolgáljon hogy az ivás és a vágy terén nem nagyon vannak
kilengéseim.
Sőt, túl keveset is iszok, a harmadik élvezetről, vagy szükségletről meg inkább ne is beszéljünk…
Ugyanakkor mondanivaló nélkül beszélni simán lehetne a negyedik főbűnünk.
Na, akkor az éhség nélkül evéssel együtt ez a második amit elkövetek.
Bár a (szexuális)aszketizmust kiterjesztettem a étkezésre is, napok óta
náthás vagyok, de nagyon, amitől nem érzem az ételek ízét, így meg
inkább nem is eszek, mert minek.
Ebből is érzékelhető, hogy náthamentes időszakokban nem az éhség, hanem az étel-, az evés-, az ízek élvezete visz engem bűnbe…
Viszont… Ma reggel rá mertem állni a mérlegre, és másfél kilóval
könnyebb vagyok, mint amikor utoljára rá mertem állni… És ritkán
merek…
A múlt héten három napig egy továbbképzésen vettem részt, hotelben
teljes ellátással, étteremtől előadóteremig tartó mozgással, utána
csak sejtéseim voltak a kilók számának gyarapodásáról.
Most viszont ettől a másfél kiló mínusztól már karcsúnak érzem magam, pedig nem ám…
Lelkileg meg elég labilissá váltam, attól tartok.
Gyermekem iskolájában volt egy rendezvény, amin nagyobb lányok
felléptek egy táncszámmal. Én meg elbőgtem magam, mert arra gondoltam,
hogy az én kislányom is ilyen ügyesen fog táncolni, ha kicsit nagyobb
lesz. Ugrálnak a csajok a hip-hop zenére, lüke anyukának meg folynak a
könnyei. Jól nézhetett ki.
Rosszul is alszom.
Amikor hazajöttem a továbbképzésről, elém jött a férjem. Aztán vele
kettesben az autóban azt éreztem, hogy ez nekem nem jó. Nem akarok vele
lenni. Nincs mit mondanom neki, és nem vagyok kíváncsi arra, amit ő
mond.
Nem tudom, hogyan lehet egy ilyen eltávolodáson változtatni. Vagy elviselni.
De legalább ha vele vagyok, a mondanivaló nélküli beszéd bűnét sem gyakorlom…
Most is befejezem. 🙂
2009 szeptember 9. | Szerző: Aldonza
“És ha egy kicsit csökönyös lennék – mondta a fiúnak –, az azért van, mert emberi szív vagyok, és az már csak ilyen. Az emberek félnek, hogy valóra váltsák legnagyobb álmaikat, gondolván, hogy meg sem érdemlik, vagy megvalósítani nem tudják őket. Mi, emberi szívek, meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás, vagy arra a kincsre, amely – ahelyett, hogy előkerülne – mindörökre a homok rejtekében marad. Mert ha ez történik, végül nagyon szenvedünk.”
Coelho
Ő mindig azt mondta, hogy bátor vagyok.
Soha nem láttam bátornak magam.
De elhittem neki.
Mertem szeretni.
Bátrabban, mint valaha életemben. Nem mérlegelve, nem viszonzást várva. Csak szeretni.
Az óvatos szíveknek van igaza? Ha vége, akkor nagyon fáj.
De jobb a fájdalmas érzés mint az érzés nélküli élet.
“Akár az egyenesek. Egyetlen pontban, egyetlen pillanatra metszik egymást a tér végtelenjében. S aztán haladnak tovább kiszabott útjukon, soha vissza nem térve. De ez a pont és az a pillanat örökre meghatározza őket.”
John Willard Young
Nincs neki
2009 szeptember 7. | Szerző: Aldonza
Címe. Az nincs neki. Nekem meg momentán magányterületem nem nagyon.
Gondolok még sokszor a búsképümre.
De vagy elfojtom magamban, vagy csak kezdenek a helyükre kerülni bennem a dolgok.
Anya vagyok most. Nem Nő. Mondjuk éppen ez elől a helyzet elől menekülve kerestem szerelmet. A két éves “kaland” véget ért, folytatódik az élet úgy, mintha ez a két év nem is lett volna.
Szenvedély és vágyak eltemetve jó mélyre.
Írni sem tudok róla. Talán nem szívesen nézek szembe magammal, mert tévedés volt az egész. Vagy talán azt nem bírom bevallani, hogy hagyni elveszni – az a tévedés.
Na, mindegy.
Leszedem a címből a magányterületet. Félrevezető.
Az Aldonzát ott hagyom. Valószínű, hogy Don Quijote elvesztése után belőle is csak anya lett egyszer. 🙂
Internetes bűnöző lettem
2010 március 29. | Szerző: Aldonza
Múlt héten beszéltünk újra.
Tudom, hogy hülye vagyok, de még mindig nem sikerült túl lennem rajta.
Másutt, egy másik szerelmes és csalódott nő blogjában olvastam arról, hogyan bizonyosodott meg a kedvese hűtlenségéről.
Elszörnyedtem, hogy ilyet….
Majd leutánoztam a módszerét.
Harmadik próbálkozásra kitaláltam a jelszavát a messengeren használt postafiókjához. Beléptem.
És majd rosszul lettem.
Dübörgött a szívem ezerrel.
Az msn partnerlistáján, neki, aki állítása szerint csak velem szokott ott beszélgetni nicknevek sora.
Volt ott minden. Öreg buzi, és fiatal, fizetős domina, és húszéves szexi csajszi.
A kimenő leveleiből megtudtam azt is, a kapcsolatunk alatt végig ismerkedett másokkal is.
Megfordult velem a világ.
Pedig csak az derült ki, hogy jól hittem, valóban hazudott nekem.
Csak kicsivel többet, mint legvadabb álmaimban gondoltam volna.
Érdekes, de nem haragszom rá.
Csak szégyellem magamat. Nem a postafiók betörésért, hanem azért, hogy a testemhez, a lelkemhez engedtem egy ilyen embert.
Nagyon buta voltam és nagyon naív. Ő csak kihasználta a butaságomat.
Oldal ajánlása emailben
X